Az empátiát sokan úgy képzelik el, mint valami „szép emberi tulajdonságot”. Valami kedvességet, érzékenységet, ráhangolódást. De a valóság ennél jóval összetettebb.

Az empátia ugyanis nemcsak pszichológiai fogalom, hanem idegrendszeri működés is.
Kutatások – például a tükörneuronokkal kapcsolatos vizsgálatok – azt mutatják, hogy az agyunk képes „leképezni” mások érzelmi állapotát. Amikor látjuk, hogy valaki feszült, szomorú vagy éppen örül, az agyunk bizonyos területei hasonló mintázatot aktiválnak, mintha mi magunk is átélnénk ezeket az érzéseket.

Ez az alapja annak, hogy „ráérzünk” másokra.

De itt jön a lényeg.

Attól, hogy érzékeljük a másik állapotát, még nem biztos, hogy jól reagálunk rá. Sőt, sokszor épp ezen a ponton csúszik el a kapcsolódás.

Az idegrendszerünk ugyanis gyakran két irányba mozdul:

• vagy túlzottan azonosulunk, és belecsúszunk a másik érzéseibe

• vagy gyorsan eltávolodunk: megoldást adunk, tanácsot osztunk, lezárunk

Az empátia azonban egy harmadik minőség: a szabályozott jelenlét.
Amikor érzékeled a másikat, de közben megőrzöd a saját stabilitásodat.

Ez viszont már nem automatikus működés. Tanulást igényel.

Az empátia nem attól működik jól, hogy szeretnénk „jól reagálni”, hanem attól, hogy képesek vagyunk tudatosítani és lassítani a saját reakcióinkat.

És talán itt érdemes újraértelmezni: az empátia nem egy velünk született adottság, hanem fejleszthető készség. Minél tudatosabban dolgozunk rajta, annál inkább formálja azt, ahogyan másokhoz – és önmagunkhoz – kapcsolódunk.

És hogy mindezt a gyakorlatban is el tudd kezdeni alkalmazni, próbáld ki ezt az egyszerű lépést a következő beszélgetésedben:

Állj meg 3 másodpercre, mielőtt reagálsz.

Amikor a másik befejezi a mondandóját:
– ne válaszolj azonnal
– ne adj tanácsot rögtön
– ne kezdj el „megoldani”

Ehelyett fogalmazd meg egy mondatban, mit érzékelsz:
„Úgy hallom, ez most elég nehéz neked.” vagy „Mintha ez frusztráló lenne számodra.”

Ez az apró késleltetés segít abban, hogy ne automatikus reakcióból válaszolj, hanem valódi jelenlétből. És pontosan itt kezdődik az empátia tanulható része. 😊

 

Felhasznált irodalom

• Giacomo Rizzolatti, Fadiga, L., Gallese, V., & Fogassi, L. (1996). Premotor cortex and the recognition of motor actions. Cognitive Brain Research.

• Vittorio Gallese (2001). The ‘shared manifold’ hypothesis. Journal of Consciousness Studies.

• Jean Decety & Jackson, P. L. (2004). The functional architecture of human empathy. Behavioral and Cognitive Neuroscience Reviews.

• Tania Singer & Lamm, C. (2009). The social neuroscience of empathy. Annals of the New York Academy of Sciences.

• James J. Gross (1998). The emerging field of emotion regulation: An integrative review. Review of General Psychology.